Gondolatok a régész szakmáról és annak megítéléséről
Összejövetel van. Barátok, ismerősök és addig még nem látott arcok bukkannak elő a semmiből. Leülünk. Eljött a „kivel mi történt, hogy vagy…. gyere, hagy mutassalak be” mondatok ideje. Rám kerül a sor: „- és te mit tanulsz? – Régésznek tanulok. - óóó, az milyen romantikus! Én is régész akartam lenni gyerekkoromban. Milyen jó lehet egész nap ellenni a kis ecsettel és porolgatni a cserepeket”. -Reakcióm erre egy kedves megértő mosoly, és a kavargó gondolatok egyvelege. Nem rohanok ki, nem teszem helyre a mondatait, hiszen én egy romantikus régész vagyok. Vagy mégsem?
A fentebb idézett párbeszéd egyáltalán nem ritka, ha az ember lánya, vagy fia régésznek adja a fejét. Sokak szerint ugyanis a régészet valamiért romantikus szakmaként van meghatározva.
Régésznek lenni pedig nem egy egyszerű procedúra.
Igen, jól olvassák, procedúra, hiszen egy testben kell léteznie a keményen dolgozó szakmunkásnak, a tudósnak, a kalandornak és a természeti elemekkel küzdő túlélőnek. Gyakran idézem magamban a következőt: „Amíg a kiállítás a történet Omegája, addig a régészet az Alfája”. Kezdet és vég. A kezdet, pedig mint tudjuk sosem egyszerű.
A valóság az, hogy minden régész kicsit „Bear Gryllsesítve” van, habár nyersen nem eszünk állatokat. Viszont annál több jut ki a könyörtelenül tűző napsütésből, a néha nyakig érő sárból, millió szúnyogból, nomád körülményekből és az igen csak változatos terepi viszonyokból.
Az igazi régész ugyanis megy, nem áll meg soha. Akkor is megy, ha nem kéne neki. Gyakran sárban, porban, hegyeken és völgyeken, hosszú kilométereken keresztül viszi az útja. Árkokat ugrik, négykézláb mászik, csónakba ül, off-road üzemmódban vezeti a terepjárót a legmegközelíthetetlenebb helyekre. Elhagyatott helyszíneket vizsgál át, és sokszor olyan területeken kell csákánnyal, lapáttal néha saját magának nekiállnia ásni, ahová már egy gép sem jutna el. A bokaficam, törés, napszúrás, vágások, ütések, horzsolások, karcolások egészen megszokottak.
Ezt mi többnyire „romantikusan” azért vállaljuk, hogy halott emberek maradványait ássuk ki. Erről a tényről gyakran még mi is megfeledkezünk.
...a média pedig soha nem örökíti meg a napon melegített konzervet és az elemekkel hadakozó kutatót…ezért maradok én romantikus régész.
